Sokat foglalkozom a kocsikkal, és így olyan szaktudásra tettem szert, amire kevesen. Ám ez nekem csak hobbi – egy olyan hobbi, ami jó pénzt hoz. A haverok hozzám hozzák az ismerőseiket, hogy bütyköljem meg a kocsijukat, tuningoljam fel, vagy tüntessem el a horpadást, karcolást róla. Egyre mondogatják, hogy ezzel kéne foglalkoznom, és nézzek utána, milyen feltételekkel működne ez. Én azt sem tudom, ki alapíthat kft-t. Így kezdtem el nézelődni, s ekkor találtam a Gross Office oldalát, ahol kincset érő tudásanyag van felhalmozva. Nem is kerestem ezután tovább. Itt mindent meg lehet találnia annak, aki komolyan fontolgatja, hogy belevágjon a saját üzletébe.
Fontos ezeknél az infóknál, hogy gyakran változnak, hiszen sokszor módosulnak jogszabályok, előírások, törvények, és ennek megfelelően más lép érvénybe. Itt friss infókat találni, tehát ezekre nyugodtan lehet alapozni. Ha valaminek utánanéztek a neten, mindenképp csekkoljátok le, hogy mikor írták a cikket, amiből kiindultok! Nehogy megjárjátok egy régi, elavult forrással.
A cégalapítás feltételei akár évről évre is változhatnak, ezért jó tisztában lenni azzal, hogy most épp mi a helyzet. A Gross Office azt írja az oldalán, hogy 2025-ben nem változtak a feltételek tavalyhoz képest, illetve részletezi a költségeket is, amikkel számolni kell.
Na de tényleg térjünk vissza az eredeti kérdéshez, hogy ki alapíthat kft-t? Csak az, akinek van a zsebében hárommillió forint? A megnyugtató válasz az, hogy nem csak ők tehetik ezt meg, mivel akár nulla forint kezdőtőkével is megtehetjük ezt. Amit meg kell fontolni nagyon, az a cég formája, azaz hogy kft legyen vagy bt, vagy más egyéb. Mind más előnyökkel jár, és mások az elvárások, amik „járnak hozzájuk”. Így jó, ha már kidolgozott stratégia van a fejünkben arról, hogy fog működni a cég, mert akkor ennek megfelelően választhatjuk ki a cég formáját is, hogy a lehető legkedvezőbb legyen elérendő céljainkhoz.
A Gross Office leírja azt is, hogy mik a kft alapítás lépései pontosan idén, így nem lehet eltéveszteni még véletlenül sem. Első lépésként kapcsolatba kell lépni egy ügyvéddel, anélkül nem fog menni. Vele lehet egyeztetni a továbbiakról is akár. Aztán le kell adni az adatokat, amik alapján az ügyvéd megcsinálja a hivatalos okiratokat, amiket már csak el kell olvasni és aláríni, esetleg változtatást javasolni, ha olyan adódik. Ezután meg fog történni a bejegyzés – jobb esetben két-három nap alatt, de rosszabb esetben is alig tart ez tovább, mint egy hét.
Látható, hogy nincs ebben semmi ördöngösség. Én sokkal bonyolultabbra számítottam. A Gross Office cikke tényleg jó, mert meghozza a kedvem. Ami korábban sötét homályban élt a fejemben, innentől tiszta és világos, hála nekik. A cégalapítás szinte magától megy! Arra is választ kaptam, hogy ki alapíthat céget – bizony akár még én is! Ki tudja, mit hoz a jövő. Még olvasgatom ezeket a cikkeket egy darabig, és gyűjtöm a bátorságomat. Azt meg kell hagyni, máris bátrabbnak érzem magamat, mint az elején, mikor még mit sem tudtam a kft alapításáról. Az egész mondhatni, hogy gyerekjáték. Ha jó szakértők vezetik az embert, akkor simán fog menni minden. S azt látom, hogy ha velük szerződöm, akkor jól fogok járni, mert olyan tisztességesen foglalkoznak majd velem, ahogyan már a weboldalukon is tájékoztattak mindenről, ami a cégalapítás kapcsán érdekes lehet a számomra.
